2014. január 7., kedd
A második
December 28-án volt, hogy Szofi a második évfordulóját érhette meg velünk, nálunk. Már két éve, hogy elhoztuk őt a menhelyről. Ez az Ő születésnapja. Így aztán most betöltötte a nyolcadik évét, valószínűleg a nyolcadikat.
Bulldog Karácsony!
A 2013-as Karácsony volt az első karácsonyunk itthon, együtt. Rokival, Szofival és Grétával. Meg is örökítettük.
Lazulás
Roki és Szofi nem egy hiperaktív kutyafajta. :-) Ezt nem is akarják cáfolni. Képesek naphosszat aludni és ezt éjszaka folytatni.
Most, hogy itt a rosszabb, hűvősebb idő a sétáért sem lelkesednek nagyon, pláne ha még esik is.
Így aztán boldogok ha a lakás, és az ágy melegét élvezhetik. :-)
Most, hogy itt a rosszabb, hűvősebb idő a sétáért sem lelkesednek nagyon, pláne ha még esik is.
Így aztán boldogok ha a lakás, és az ágy melegét élvezhetik. :-)
Mélyülő barátság
Legnagyobb örömünkre Gréta és a kutyák közötti kapcsolat nagyon jó! Most már Szofi is érdeklődő, nem tart Grétától. Ha nyúl felé, hogy megsimogassa, össze-vissza nyalja a kezét. Teljesen megszokták egymást.
Ha együtt vagyunk a szobában, és Roki és Szofi el kezd játszani, Gréta nagy szemekkel figyeli, hogy mit csinálnak és vigyorog rajtuk. Már nem ijed meg, ha játék közben bevadulnak.
Most már ott tartunk, hogy Gréta nyújtózkodik feléjük, jelezvén, hogy ő meg szeretné simizni őket. Ilyenkor a két kópé lelkesen nyalja a kezét. Előfordult már, hogy Gréta kezét kellett lefogni, mert a nagy gülü szemek érdekesek voltak és mindenáron nyomkodni akarta őket. :-)
Bízom benne minden marad így!
Képek:

Szofi is szereti.
Bújjunk össze.
Simi-simi.
Puszi.
Szemeznek.
Együtt a banda.
2013. október 22., kedd
Ugye mi jóbarátok vagyunk?!
Eljött az az idő, mikor már Gréta is érdeklődik a kutyák iránt, és nemcsak a kutyák ( főleg Roki) Gréta iránt. Egy este együtt feküdtünk az ágyon mi négyen, Gréta, én és Roki és Szofi. Természetesen kellő figyelemmel részemről. Gréta egy kis hanyadt fekvés után hasra fordult. Észrevette maga mellett Rokit. Kinyújtotta felé kis kezét, Roki pedig közelebb hajolt, megszagolta, megnyalta majd elfeküdt. Gréta pedig érdeklődve tapogatta, simogatta a mancsát, hogy mi is ez. Ő pedig a legnagyobb nyugalomba feküdt és hagyta. Olyan aranyosak voltak!! Megkönnyeztem őket....
És nagyon örültem, hogy a kezem ügyébe volt a telefon és meg tudtam örökíteni ezeket a pillanatokat!
És nagyon örültem, hogy a kezem ügyébe volt a telefon és meg tudtam örökíteni ezeket a pillanatokat!
2013. szeptember 30., hétfő
Ünnep
Roki szeptember 29-én betöltötte negyedik életévét. Továbbra is változatlanul imádjuk! Ő pedig továbbra is horkol, röfög, pukizik és makacs, egyszóval igazi bulldog. :-)
Rosszalkodás, vagy figyelem felkeltés?!
Az elmúlt pár napban ért néhány meglepetés. Roki és Szofi talán úgy érzi nem kapnak elég figyelmet mióta Gréta megvan, és mindenképp fel akarták hívni a figyelmünket, hogy ők bizony vannak!! :-)
Szofi újságot olvasott.
Kukáztak. Szerencsére kakis pelust nem találtak benne!
Az egyik tettes. Nagyon boldog. A fekhelyén pelus látható.
Gréta és a kutyák
Öröm látni, hogy elfogadták Grétát a kutyák. Roki érdeklődése továbbra is erősebb, mint Szofié, de ez van. Rokit sokszor vissza kell fognunk, mert össze-vissza nyalná Gréta kezét és arcát. :-)
Néhány idilli kép:
Néhány idilli kép:
És egy ráadás. Anya is szundít kicsit. :-)
2013. szeptember 5., csütörtök
Szofi és a tál
Mikor Szofit elhoztunk annak idején a menhelyről, annyit mondtak csak róla, hogy néha a tálját viszi ide-oda, azzal rohangál. Itthon sosem csinálta ezt. A nyáron több napot töltöttünk Ákos szüleinél kertes házban. Kint is és bent is volt vizes tálja a kutyáknak. És mit látunk??
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)