2012. december 30., vasárnap

Rosszalkodás-ismét

Karácsony előtt sokat voltam távol. Hol orvoshoz, hol védőnőhöz, hol pedig vásárolni jártam. Szerintem Roki és Szofi teljesen hozzászokott, hogy naphosszat itthon vagyok velük, ritkán vannak órákra magukra hagyva. Így aztán a harmadik napon meglepetés várt itthon, megint. :-)
Mielőtt elmentem volna, a szemetet levittem. Egy pizzásdoboz azonban a kuka mellett maradt. Háát, mire hazaértem apró darabokra volt szaggatva, beterítve vele az egész előszoba és a konyha egy része. Nem tudom, hogy egyedül Roki végezte-e ki, vagy segített neki Szofi is,  nem árulták el.

 Előszoba 1.

Előszoba 2.

Konyhából nézve.

2012. december 18., kedd

A plüsskutya

Mint az már olvashattátok, kisbabát várunk. Nem tudom a kutyák ezt érzik-e, én azért igyekszem tudatni velük, hogy valaki lakik a pocakomban. :-)
A minap vettünk egy zenélő plüsskutyát, ami egy kedves dallamot játszik, hogy a babánk már most hallgassa és akár meg is szeresse.
Mondanom sem kell, hogy Roki és Szofi érdeklődését azonnal felkeltette ez a kutya. Rokin látszik, hogy simán szétszedné, Szofi inkább fél tőle és mikor zenél nyüszög kicsit. De muszáj megszokniuk, ezért többször elővesszük hadd lássák.


2012. december 10., hétfő

Sapkagyilkos

Beköszöntött az igazi tél. Hideg, szél, néha hó. Elővettem a sapkám, kesztyűm, sálam. Ezek mindig az előszobai fogason lógnak. Eddig nagyon jó helyük volt ott.
Hétvégén vendégek voltak, több volt a kabát, pulcsi, mind a fogason. Elmentünk itthonról vásárolni és mivel csak a kocsiig mentünk sapka maradt itthon a fogason. Gondolom a sok pakolás miatt leeshetett amíg nem voltunk itthon. Nos, mikor hazaértünk, azt láttam, hogy a sapkám a földön, "kibelezve", majd Roki boldogan felkapja és szalad vele a szobába. Elvettem tőle, megnéztem jobban mi lett vele. Hááát, a sapka elején gyöngyökből volt egy virág kirakva. Egy gyöngy sem maradt rajta, mindet leszedte. Talán neki így jobban tetszik. :-) Nem voltam mérges, inkább csalódott. Úgysem tudok haragudni rá! :-)  Így megkapta a sapkát, nagyon boldog vele. Én pedig vettem másikat, amit sokkal jobban elrakok. :-)

Az áldozat. A lyuk helyén voltak a gyöngyök....

A "gyilkos".

2012. november 26., hétfő

Szürke november

A nemszeretem idő legjava van. Ködös, szürke, szomorú. Mintha ezt Roki és Szofi megérezné és tudná mi ilyenkor a legjobb program. Szinte már tökélyre fejlesztették...





Lustaság felsőfokon! :-)

2012. november 5., hétfő

Nyalakodós

Szofi időnként "megfürdeti" Rokit. Amikor éppen olyanja van, fogja magát és elkezdi nyaldosni, mint amikor a cicák fürdetik egymást. :-) Úgy vettem észre Rokinak ez ellen semmi kifogása, sőt, szerintem élvezi!


Focis

Roki talált egy focilabdát az egyik bokorban. Már lyukas volt, de ennek ő csak örült, mert így jobban meg tudta fogni. És aztán haza is hozta! Majd szépen szétszedte. A maradék labdát eltettük, jó lesz az még. :-)


2012. október 30., kedd

Közösködés

Pár közös kép róluk az elmúlt időszakból.

Na, felmehetünk a kanapéra?

Alszik, vigyázok rá.

Szofinak megint nem jó a saját ágya.

Nehéz a fejem! :-)

Légyszi ne menjünk ki, olyan hideg van!

Szofi "modellkedése"

Szofit könnyebb fotózni, mint Rokit. Őt valahogy nem zavarja, sokszor pedig észre sem veszi, hogy fényképezve van. :-) Pár lesifotó róla:

Elfoglalta Roki helyét. Gyakran megteszi. ( a háttérben a saját ágyikója)

Nyelv kinyújtva alszik a kanapén. Sokszor kint felejti a nyelvét. :-)

Befészkelte magát.

Még egy nyelves. :-D

Mandulagyulladás

Aki régóta nyomon követi kis életünket, tudja jól, hogy Roki már sok mindenen átesett. Szemműtét, szemölcsműtét, oltóanyagallergia, Szofi révén giardia fertőzés. Szóval nem unalmas az élet vele.
Az első hidegebb őszi napoknak köszönhetően pedig Roki mandulagyulladást kapott! Persze ezt nem mi állapítottuk meg. Azzal kezdődött, hogy fura köhögéshez hasonló hangokat kezdett kiadni. Olyasmi, mint amikor mi a letapadt váladékot szeretnénk felköhögni. Ezt egyre gyakrabban csinálta. Majd el kezdett folyni az orra is, szegényem éjszaka sokszor nehezen kapott levegőt. Nem akart neki elmúlni. Így mikor elmentünk a doktornénihez az éves veszettség elleni oltásra, elmondtuk neki mi baj van Rokival. Megvizsgálta és kiderült, hogy nagyon csúnya mandulagyulladása van! Hamarjában kapott két szurit is és gyógyszert. Egy hétig kellett neki antibiotikumot adni. Ez mellé kapott még lándzsás útifüvet, kamillateát és nagyon szépen meggyógyult, szerencsére. A doktornéni viszont azt mondta nekünk, hogyha gyakran elő fog fordulni ez, akkor sajnos ki kell venni Roki manduláit. Na bumm neki! Bizakodóak vagyunk, hogy nem lesz több ilyen. A veszettség elleni oltást persze akkor nem kapta meg, mert még lázas is volt, azért a jövőhéten fogunk menni.

A doktornénitől kapott jutalom, a vizsgálat és a szurik után. Hazáig hozta! :-)

Gyarapodunk

Nem-nem lesz több kutyánk! Nagyon boldogok vagyunk így, hogy két bolondos francia bulldogunk van. De egyszer mindennek eljön az ideje.... ahogyan annak is, hogy kisbabát vállaljon egy pár.
Szóval kisbabánk lesz! Április elejére várjuk a kis jövevényt.
Bizonyára nagyon izgalmas időszaknak nézünk elébe: egy baba és két kutya. De nagyon bízunk benne, hogy minden rendben lesz és szereti fogják egymást. Mi mindent meg fogunk tenni ennek érdekében!
Természetesen meg fogok osztani veletek minden fontos eseményt, képet. :-)